Ne elégedj meg a megfelelővel Te sem

Marketing területen dolgozva az ember számtalan dolgot már máshogy lát, mint egy átlag vállalkozó, vagy mondjuk egy más területen dolgozó vezető vagy cégtulajdonos. Én arra jöttem rá ugyanis az elmúlt évek eredményei és kudarcai alapján, mert hát azért marketing kampány tekintetében persze mindkettővel találkoztam már jócskán, hogy egészen egyszerűen ezen a területen nem éri meg hatalmas kompromisszumokat kötni, még az ár tekintetében sem. Mindig a legjobbat kell választani az egyes részfeladatok megoldására, mert csak úgy lesz az eredmény tökéletes, ami pedig alapjaiban határozza meg a kampány sikerességét, a vásárlások számának növekedését, az új vevők megjelenését. Persze sokan nem értenek ezzel egyet, de nagyon sokan vissza is térnek egy-egy sikertelen kampány után, és onnantól feltétel nélkül bizalmat adnak számunkra, és közösen fel is tudjuk építeni amit az előző rossz kampány tönkre tett, de bizony nagyon sok, fáradtságos és költséges munkával.

A legutóbb például egy teljesen félre sikerült termékfotózás okozott az egyik ügyfélnek hatalmas galibát, a képek ugyanis szépek voltak, de szinte rá sem lehetett ismerni a termékre, ami nagyon minőségi és gyönyörű volt, csak épp akik rendeltek így nem azt kapták, amire számítottak. Sorra érkeztek a panaszok, mindamellett, hogy a vásárlások száma alacsony volt. Mi a https://fotodastudio.hu/ csapattal azonnal helyre is hoztuk ezt. Egy új termékfotózás segítségével valóban gyönyörű, de a valóságnak megfelelő képek készültek, és nem hogy nem volt többé vásárlói reklamáció, hanem egyre többen kezdték el rendelni a terméket. Sokszor egy ennyire banális dolog is elegendő lehet ahhoz, hogy az egész projekt eredménytelen legyen. Nem lehet tehát megelégedni a megfelelővel. A tökéletest kell választani. Mi ezért termékfotó tekintetében csak a Fotoda csapatával dolgozunk együtt.