A legjobb partnereim

Amikor az ember arra adja a fejét, hogy egy vállalkozást alapít, jobb, ha már az elején, még a kezdetek előtt összeszedi minden erejét, és részletesen, tüzetesen megtervez mindent. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen alapokon nyugszik az a vállalat. Ha erős az alap, mindenki a helyén teljesít és kifogástalan minőségben, akkor a vállalkozó számára lehetőség nyílik arra, hogy az operatív tevékenység mindennapos irányítása helyett a cég menedzselésével töltse az idejét és energiáját. Ha azonban ez nem valósul meg, akkor hiába minden törekvés, ez erőforrása nagy része az irányítással megy el és nem tud új ügyfeleket és üzleteket szerezni.

Én azt gondolom, hogy ezt már az elején nagyon gyorsan megértettem, és jól meg is oldottam, ezt mutatja az is, hogy folyamatosan fejlődik a cég és egyre nagyobb eredményeket tudunk elérni. Nem igazán mondhatom, hogy sok külső szolgáltató partnerünk lenne, de azok akikkel szerződést kötöttünk véleményem szerint a legjobbak akiket találni tudtunk a piacon. Véleményem szerint ez is egy nagyon fontos tényező.

A munkavállalók rengeteget kell, hogy kommunikáljanak az ügyfelekkel, és nagyon sok ügyféladat tárolásra is kerül az általuk használt telefonokon. Éppen ezért én céges flottát üzemeltetek, és ami talán még ennél is fontosabb, hogy csak az iszereles csapata nyúlhat a telefonokhoz. Minden munkavállaló tudja, hogy nem gond ha sérül a készülék, de ha máshova viszi javítani a telefont, és ráadásul a tudtom nélkül, az azonnali elbocsátást von maga után, mert nem bízom másban. Az ügyféladatok ugyanis még véletlen se kerülhetnek illetéktelen kezekbe. És én egyedül ennél a kis csapatnál érzem magam és a cégem biztonságban. Ők a legjobb partnereim, és ha csak egy szolgáltató csapatot tarthatnék meg, az biztos, hogy ők lennének azok. Nagyon meg vagyok velük elégedve.